PÁLI SZENT VINCE TÁRSASÁG

Támogass

A jó cselekedetek nincsenek határai

Aktuális projektjeink:

Az ukrajnai menekültek segítése

Az ukrajnai háború kirobbanását követően a Páli Szent Vince Társaság azonnal cselekedni kezdett és már néhány nappal később közreműködött egy segélyszállítmány kiszállításában a máramarosszigeti határátkelőhöz.

Ezt követően elkezdődött a megszervezett gyűjtés Nagyvárad több pontján, majd ezek rendszerezése, csomagolása a központi raktárban.
A helyzetet elemezve és a szükségleteket figyelembe véve, az a döntés született, hogy az adományokat Ukrajna területére szállítjuk. Felvettük a kapcsolatot különböző ukrajnában működő szervezetekkel, így az élelmiszerek, ruhák, higiéniai cikkek valamint az egészségügyi felszerelés három helyre érkezett meg: Tiszakeresztúr (A Görögkatolikus Szent Panteleimon Karitas raktára), Nagyszőlős (gyermekkórház), Perecsen (lazarista szerzetesek segítőközpontja).

Eddig 4 szállítást sikerült megszervezni, összesen 9 járművel, mintegy 12 tonna adományt szállítva. Az adományok egy részét az ottani szervezetek a Kárpátaljára menekültek között osztották szét, egy másik részét a háborús övezetbe szállították tovább.
A projekt egy gyümölcsöző együttműködés keretében valósulhatott meg, amelynek tagjai voltak a Catunul Verde, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, valamint a Páli Szent Vince Társaság.

A háború és annak következményei tovább nehezítették a menekültek helyzetét, ezért a jövőben még nagyobb szükség lesz a segítségre. Számítunk az Önök segítségére is, hogy segíteni tudjunk!

0- tonna
kiszállított adományok
0- helyszínen
gyűjtés
0- fő
önkéntes
0- alkalom
9 teherautóval

Egy meleg tea, egy vacsora és egy jó szó

A hideg beálltával sokak számára a biztos vacsora, egy tányér meleg étel, egy forró tea a túlélést jelenti. A Páli Szent Vince Társaság, miután felmérte a nagyváradi hajléktalanok helyzetét, úgy döntött, hogy november 1-el kezdődően minden harmadik napon meleg teát és szendvicset biztosít a Guttenberg utcai hajléktalan szálló lakói részére. Emellett vasárnaponként házias, meleg vacsora készült, melyet az önkéntesek szétosztottak, a szálló lakói pedig nagy örömmel fogadtak.

Az eredeti terv az volt, hogy csupán három hónapig tart a projekt, de látva a helyzetet és a szükségleteket, valamint az önkéntesek lelkesedését, a tevékenység három hónappal meg lett hosszabítva. Így összességében 6 hónapon keresztül biztosítottunk teát, szendvicseket és meleg ételt a szálló lakóinak.

Az élelmiszerek mellett időnként süteményekkel, gyümölccsel leptük meg a lakókat. Több alkalommal meleg téli ruhákkal és cipőkkel is tudtunk segíteni.

A projekt megvalósulását magánszemélyek és cégek egyaránt segítették nagylelkű adományaikkal.

A hat hónap alatt a Páli Szent Vince Társaság 45 önkéntese időt és energiát nem kímélve készítette a szendvicseket, főzte a teát és a meleg ételt, valamint szétosztották a szálló lakóinak. Sok köszönet mindenkinek!

0- db
szendvics
0- liter
tea
0- adag
meleg étel
0- fő
önkéntes
0- hónap